Vègre visszakaptam az èèèè betümet ès ujra tudok irni.
Elöször is köszönöm Pitnek a kedves bejegyzèst, ö azon emberek egyike, aki valoban ismer engem ès a legjobb barätaim között tudhatom.
Hozzä hasonloan, bennem is veszett el annak idejèn egy kis költöi vèna...bär az akkori lelki vilägomat nem sokan ismertèk. èppen ezèrt gondoltam arra, hogy a règebbi iromänyaimat is publikälni fogom itt, a blogomban.
Legelsö, sajät versemet az az alkalom ihlette, amikor elöször voltam meleg szorakozohelyen...èrdekes èlmèny volt :-) Mègis volt ott valaki, aki feledtetni tudott velem mindent, akivel mär az elsö pillanatban egymäsra tudtunk hangolodni.
Sajna arra mär nem emlèkszem, hogy milyen stofäkbol äll a vers, aki esetleg räjön, az nyugodtan kommentälhatja.
----------------------------------------------------------------------------------
2003.09.27
Találkozás
Vèget èrt a vándorút, már megpihent a lèlek,
De halhatatlan èhsège soha nem èrt vèget.
Lendületes találkozás vetett vèget ennek,
Most már együtt vannak ès kapcsolatra èheznek.
Vègignèztek egymáson, most semmi nem hibázott,
Az első perctől kezdve tekintetük szikrázott.
Rögtön tudta, mikor a fiú szemèbe nèzett,
Ő is èrezte, amit a srác őszintèn èrzett.
Fogták egymás kezèt, zavarban semmit nem szóltak,
Nem volt szüksèg szavakra, egy csókban összeforrtak.
Szabaon tehettèk, szívük bármire is vágyott,
Hiszen Capellában ilyet már mindenki látott...
Vèletlen műve csupán, hogy taliztak múlt èjjel,
Kettejüknek szíve mègis megtelt szenvedèllyel.
Szerelmük, mint az örökkè lángoló tűz, úgy èlt.
A fiú a srácèrt, a srác pedig a fiúèrt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pít 2007.09.04. 16:24:58
Bonyolulttá tesszük önnön magunknak szenvedésünk;inkább elé állnánk és tisztáznánk minden érzésünk.
Egyszerűként hangzik ez a megoldás;de mikor odajutunk nem teszünk mást csak a hátrálást.
Várunk arra,hogy tegye meg az első lépést felénk;utána bátorsággal mutatni szívünk nem félénk.
Ebben reménykedünk míg el nem jön a pillanat;minden szertefoszlik egy perc alatt.
Kerülni a percet mi mindent elronthat;végre most Ő bizonyíthat.
Talán megmutatja lassan mit érez;hiába mert a perc végez.
Titkon tudatni vele mit hagyott hátra;megfogadni emlékszünk örökké egymásra.
Élni tovább a tudattal,hogy "megmarad neked";reménykedni Ő sem felejti emlékedet.
Gondoltam megmutatok egy ilyen "költői" vénát:)Na igen...az az éjjel.Csak a magam nevében tudok beszélni, hogy kit/mit ismertem meg akkor.De ez egy másik történet...Tisztára olyan mintha én is blogot írnék basszus.De így jobbnak érzem.Most ennyi...Puxy
Pít 2007.09.04. 18:54:09